CAS.O Case Manager Adaptation

Case Manager Adaptation Project
Banner Alto

Italiano
Bulgarian
Hungarian

A projekt

English Version English

A Cas.O. projekt azzal a céllal jött létre, hogy több országban meghonosítsuk az Olaszországban már létező esetmenedzser szakmát. A projekt célkitűzése, hogy olyan, a szociális szektorban működő szakembereket képezzünk, akik segítik a be- vagy visszalépést a munka világába. Az olaszországi esetmenedzser képzés a fogyatékosokra, hátrányos helyzetűekre fókuszál, Bulgáriában a nők a célcsoport, Magyarországon pedig a pályakezdő vagy a társadalom leszakadó rétegeiből kikerülő fiatal korosztály.

A projekt során képzett leendő esetmenedzserek intermediációs szerepet töltenek be a munka világa és az abból valamilyen okból kiesettek vagy még be nem került célcsoportok között. A projekt legfőbb célkitűzése az olasz képzés adaptációja és a hazai esetmenedzser-képzés kidolgozása.

A projekt további célja a hazai esetmenedzser-képzés akkreditációja.

Az esetmenedzserek képzése több szakterületet érint, mivel egy ilyen szakember tevékenysége, feladatköre rendkívül összetett.

A projektben résztvevő magyar, bolgár és olasz partnerek az olaszországi Novara megyében kialakított és sikeresen megvalósított programot adaptálják az adott ország sajátosságaira alkalmazva.

A partnerségben szakképző intézmények, gazdasági szereplők és nonprofit szervezetek vesznek részt, melyek nagy tapasztalattal rendelkeznek a munkába való beilleszkedés, a projektvezetés és a nemzetközi együttműködés terén.

A projekt részét képezi a „képzők képzése”. Itt azok a szakemberek tanulják meg a speciális tudnivalókat, akik később az esetmenedzser-kurzusok oktatóivá válnak.

A projekt megvalósulása során mindhárom országban megfelelő állami, illetve regionális szinten elismerik és akkreditálják az esetmenedzser szakképzési programot, ami által innovatív módon együttműködés jön létre a képzési és a gazdasági rendszerek között.

Az esetmenedzser-képzés nemzeti és regionális szakképzési rendszerekbe való beillesztése a „Leonardo da Vinci” pályázat révén hosszú távon elősegíti a résztvevők Európán belüli mobilitását. Ezáltal, egymás tapasztalataiból tanulva, folyamatosan fejlődőképes képzési rendszereket tudunk felállítani.

 Cas.O.

A projekt alapja a S.O.N.A.R. (*) projekt keretein belül az olaszországi Novara megyében kidolgozott operatív case managment modell átadása. A modell lényege, hogy az esetmenedzser a veszélyeztett, fiatal, tartósan munkanélküli, vagy hátrányos helyzetű kliens igényeit felméri, és felkutatja az adott személy szükségleteinek és képességeinek legmegfelelőbb szolgáltató központokat, törvény adta lehetőségeket, majd koordinálja azokat, hogy együttesen találjanak megoldást a felmerült problémákra.

Az esetmenedzser szakmai profilját és a képzéssel kapcsolatos módszertant a magyarországi Schola Európa Akadémia szakemberei dolgozzák át. Feladatuk a képzési modulokat a nemzeti szakképzési rendszerhez igazítani. Minden résztvevő országban egy sajátos esetmenedzser képzési program alakul ki, amelyet szakképző iskolák nyújtanak majd olyan tanulók részére, akik a szociális szférában kívánnak elhelyezkedni.

A képzések által a szociális rendszer egy olyan új szakembertípussal gyarapodik mindhárom országban, aki a hátrányos helyzetűek és a társadalomból kirekesztődő emberek a munka világába és ezzel együtt a társadalomba való vissza-, illetve beilleszkedését tűzi ki célként maga elé.

Az eredeti, az olasz Novara megyében lebonyolított és az IC EQUAL által első fázisában finanszírozott S.O.N.A.R. projekt célja egy szolgáltatási modell kidolgozása és kikísérletezése volt, amely a munka világában a hátrányos helyzetűek számára kínál személyre szabott beilleszkedést elősegítő programokat.

Az új szakma komoly sikereket ért el a fiatalok, nők, fogyatékosok, bevándorlók, szegénységben élők és romák társadalomba és a munka világába való be-, illetve visszahelyezésének terén. A projekt elérte, hogy az Európai Bizottság, az olasz Jóléti Minisztérium és Piemont tartomány elismerjék a munkaügyi, társadalmi és képzési politikai rendszerbe apportált innovációt.

Piemont tartomány és a hozzá tartozó megyék kötelezővé tették ennek a szakmának az alkalmazását a munka világába és a társadalomba való beilleszkedést elősegítő projektek lebonyolításakor minden, az Európai Szociális Alappal együttműködő szervezet esetében.

A transzfer

A szakképzés adaptációjára minden partner esetében a szociális szektoron belül kerül sor, de országonként eltérő környezetben és különböző célcsoportokra fókuszálva.

A case manager szakmai profilja és képzési folyamata a szociális és a munkaügyi szektor együttműködésével került kidolgozásra Olaszországban, és ebben a szektorban fog működni Magyarországon is.

A szakképzés adaptációjára Bulgáriában a fiatal nők részére, Olaszországban pedig a hátrányos helyzetűek számára kerül sor. A transzfer nemzetközi (Olaszországból Magyarországra és Bulgáriába) és nemzeti szinten (az észak-olaszországi Piemont tartományból a közép-olaszországi Toscana tartományba) történik.

Az esetmenedzser transzferének első lépése a kidolgozott módszertan megismerése, ezután  pedig a helyi és nemzeti viszonyokra történő adaptációja. Az adaptáció eredményei kísérleti jelleggel kipróbálásra kerülnek, s ezt követően indítható el az új szakma akkreditációs folyamata.

A szakképző intézmények a már adaptált képzési anyagból tanfolyamokat szerveznek szociális és munkaügyi területen dolgozó szakemberek részére, akik megtanulják és alkalmazzák a módszert, lehetővé téve annak elterjedését.

A transzfer tárgya és a kidolgozott termékek:

1) az esetmenedzser szakmai profilja

2) moduláris képzési folyamat az esetmenedzser képzésben

3) operatív eszközök az esetmenedzser kezében

Módszertan

A projekt megvalósításának módszerei garantálják a partnerségben résztvevők aktív közreműködését az egyes munkafázisokban. Kialakításra kerül egy internetes platform, amely online munkavégzésre ad lehetőséget, átláthatóvá és a partnerek számára azonnal elérhetővé teszi a feltöltött információkat, dokumentumokat. Emellett alkalmas a távmunkára, csökkenti az utazási költségeket és időt takarít meg.

Ezt az eszközt fel lehet használni a projekt monitoring és értékelő tevékenységéhez is, a következő funkciókkal: ellenőrző funkciók, belső folyamatok és szabályok betartásának követése, elszámolás, beszámoló az elért eredményekről és az elsajátításról, a tanulók ellenőrzése, a felmerülő problémák kijavítása és megoldása. A rendszer végigköveti az egész projekt menetét, garantálva annak értékelését mind folyamatában, mind a lezárását követően.

Ütemterv:

1. fázis:

2010. december – 2011. március:

Partnerek közti információcsere és az esetmenedzser szakma adaptációs stratégiájának kidolgozása.

2. fázis:

2011. április – 2011. június:

A három ország szakemberinek képzése, akik megismerve a szakmai modellt és közvetlen kapcsolatba kerülve a már bejáratott novarai példával, képesek lesznek a helyi sajátosságokat figyelembe vevő képzési folyamat kialakítására.

3. fázis:

2011. június – 2012. március:

A partnerek kidolgozzák és megvalósítják a végleges képzési programot a három résztvevő ország számára, s kisebb vagy szélesebb körű találkozókon, workshopokon keresztül népszerűsítik a projekt eredményeit.

A projekt céljai

A hosszú távú célok között szerepel Magyarországon a 18-25 év közötti korai  iskolaelhagyók, pályakezdők, Bulgáriában a fiatal diplomás nők, míg Olaszországban a fogyatékkal élők foglalkoztatásának növelése.

Magyarországon a fiatalok körében nagyon alacsony a foglalkoztatási arány, csak 26,8%-os a 45,1%-os uniós aránnyal szemben. Bulgáriában a hivatalos adatok szerinti munkanélküliség 19%-os, főként az észak-keleti, észak-nyugati régiókban. A nők foglalkoztatottsága még alacsonyabb. A női dolgozók átlagban 18%-al kevesebb béréért végzik ugyanazt a munkát, mint a férfiak – ez az arány az EU-ban 15%. Ami a fiatalok munkanélküliségét illeti, Olaszországban is igen súlyos a helyzet, 2010 decemberében elérte a 29%-ot. A projektben résztvevő mindhárom országban kiemelt feladat a munkanélküliségi ráta csökkentése, alternatívák teremtése a Magyarországon a fiatalok, Bulgáriában a nők, az olasz Toscana tartományban pedig a fogyatékkal élők számára.

A projekt célja megfelel az EU stratégiai céljainak és a hazai ifjúságpolitikának is. Az EU stratégiájának fő iránya a foglalkoztatáspolitikában a foglalkoztatási kilátások javítása. E stratégia alapelvei megegyeznek a Cas.O. projekt alapelveivel: a foglalkoztatás javítását  egyrészt az elvárásoknak, szükségleteknek megfelelő képzésre és képességekre alapozza, másrészt fontosnak tartja az egyén személyes motivációját, ösztönzését.

A 2009-es foglalkoztatásról szóló uniós csúcstalálkozó konkrét javaslatai között szerepelt, hogy minden olyan fiatal, aki elvégez egy iskolát, el kell, hogy sajátítsa a saját képességeinek megfelelő munka kereséséhez szükséges kompetenciákat is. Ebből kiindulva mindhárom országban prioritásként kezelik a pályakezdő fiatalok és a fiatal munkanélküliek számának csökkentését, a munkakeresésre fordított idő lerövidítésével egyetemben.

A Cas.O. projekt az esetmenedzser tevékenységével elősegíti ennek a célnak az elérését azáltal, hogy az iskola- és a foglalkoztatási rendszer, illetve a munka világának metszéspontjában áll. Az új szakma megjelenése bővíti a szakképzés rendszerét, újszerűsége gazdagítja, modernizálja a projektben részt vevő országok felnőttoktatását.

 Esetmenedzser

„Case Manager” kifejezés szó szerint ezt jelenti: az ügy felelőse. Az esetmenedzser egy professzionális segítő, aki jól ismeri a humán- és munkaerő-piaci szolgáltatások területeit, és e két területen menedzseli a kliensét. Felelősséget vállal a rábízott kliens szükségleteinek megfelelő szolgáltatások felkutatásában, komplex személyes fejlődésében.

Az esetmenedzser felkutatja a kliense személyes fejlődéséhez, társadalmi beilleszkedéséhez szükséges intézményeket, ellátó rendszereket, szakembereket és koordinálja ezek munkáját. Szükség esetén mediációs feladatokat lát el.

Feladata, hogy összeállítson egy, a kliens szükségleteire és a munkaerő-piac szükségleteihez is igazodó szolgáltatási csomagot. Mindehhez szükséges a kliens kompetenciáinak alapos feltárása, közvetlen környezetének megismerése, az aktivizálható források bevonása a folyamatba.

Az esetmenedzser tevékenységét jellemzi továbbá a rábízott személy jogainak védelme, és az is, hogy elősegítse kliense saját autonóm döntéshozó képességének megerősödését és azt, hogy felvállalja döntéseiért a felelősséget.

Kiből lehet esetmenedzser? Az esetmenedzser szakma többféle kompetencia szintéziséből áll. A szakmai tudáson és az iskolai tapasztalatokon túl fontos a megfelelő hozzáállás. A képzés megerősíti a már megismert szakmai elemeket és azokba újabbakat integrál a hatékonyabb működés érdekében.

1.      Képességek, kompetenciák:

  • Életvezetési tanácsadás (lakhatási, szociális problémák, beilleszkedési zavarok, pályakezdő krízis, anyagi gondok, életmód stb.)
  • A tanulmányokkal és a karrierrel kapcsolatos, alapvetően információs tanácsadás
  • Szolgálatok értékelése
  • Költségvetés készítése
  • Szolgáltatók és munkacsoportok koordinációjának a képessége
  • Tárgyaló képesség
  • A meghatározott tevékenységek monitoringja

2. Attitűd:

  • Előrelátó hozzáállás
  • Problémamegoldó attitűd

3. Ismeretanyagok:

  • Ismeri a nemzeti szociális ellátó rendszer működését
  • Szociális és munkaügyi szabályokat, jogi előírásokat ismer
  • Rehabilitációs intézetek és szolgáltatási körök ismerete
  • Társadalomtudományi ismeretek (antropológia, szociológia, szociálpszichológia, kommunikáció)

A projekt által kiválasztott modell a szociális vállalkozói modell, melynek sajátosságai a következők:

-          hálózati munka (amelyet aktiválni és fenntartani kell)
-          a rendelkezésre álló források ellenőrzése
-          személyre szabott intézkedéscsomag tervezése
-          a tevékenységek koordinálása.

Az esetmenedzser munkája a következő pontos tervezési fázisok szerint alakul:

  • a kezelendő ügyek beazonosítása és kiválasztása
  • az egyén szükségleteinek kezdeti értékelése
  • személyre szabott terv kialakítása
  • az egyéni munkaterv megvalósítása során több területet érintő, hálózati munka
  • folyamatos ellenőrzése az egyén valós szükségletei és a személyére szabott terv közötti megfelelőségnek
  • kritikus felülbírálat, az elért változások hosszú távú követése, vizsgálata

Az esetmenedzser tevékenységének a várható eredményei:

A rehabilitációt követően a kliensek részére a munkába beléptető program kidolgozása és aktiválása.

Az aktiválandó operatív hálózat felismerése és koordinálása a rendelkezésre álló források felhasználásával.

A kliens segítése és támogatása az elérendő célok megvalósításában, a munka világába való bevezetés folyamatában és a munkakeresés képességének tanításában.

European partnership

ti serve aiuto?

 
 
"POPUP"